Cikkek, Bejegyzések

5 lány 4 sors – lehetőség a változtatásra

A múlt héten nyaralni voltunk, csajos nyaralás, persze, hogy mindenkinél előkerültek az életünk megakadásai. A legtöbb a párkapcsolatról szólt, de a munka és a sikeresség sem maradt ki a sorból.

Egyik este bevetettük a kis „szeánszunkat”, ami hasonlóan a családállításhoz, nálunk akadálymegjelenítő állítás néven fut. A csapat nagyrésze nem tudta mi az, hogy morfogenetikus mező és n ehezen bíztak magukban, hogy bármit is fognak érzékelni, de a kíváncsiság, hogy ráláthatnak életük megoldásaira erősebb volt. Mindenkinek döbbenet volt, hogy meg tudunk jeleníteni számunkra ismeretlen embereket, hogy adjuk vissza a viselkedését, mozdulatait, anélkül, hogy valaha láttuk volna.

Az egyik nagy tanulság az volt belőle, hogy nem lehet „akarni” és kontrollálni a dolgokat, mert erre mindenki ráfeszül. Fontos elengedni az elme magyarázatait, megoldásait, mert nem azok működtek, hanem az érzések és a lélek kifejeződése. Sokkal könnyebb volt úgy kapcsolódni, amikor sebezhetően, „lecsupaszítva kitártuk a szívünket és megmutattuk mi van bennünk, mint az értelem észérvei.

Nagyon érdekes volt, hogy a „hisztis, akaratos gyerekből” milyen volt ahogy a folyamat előhozta a felnőtt Nőt.

Igen, nagyon sokszor nehéz az átbillenés, és van, hogy annyira ragaszkodunk a régi programokhoz, hogy olyan, mintha nem tudnánk megugorni ezt az élethelyzetet és változást. Azt érezzük, hogy elfáradtunk. Mintha nem lenne hozzá erőnk vagy tudásunk. Pedig az, hogy az igaz Önmagunkat megmutatjuk játszmák és minták nélkül, az mindenkihez közelebb visz.

Többször észrevettem már az életemben, hogy az emberek nem akarnak sebezhetőek lenni és megmutatni magukat és a fájdalmaikat, mert attól félnek, hogy akkor gyengének fogják tartani. Pedig igazán ehhez fontos az erő, szembenézni önmagunk jó, rossz, csúf részeivel. Nem egyszer láttam, hogy a mi megnyílásunk másokat is meginvitál arra, hogy ők is megtehessék. Felismerjük önmagunkat mások életében, sorsában, helyzeteiben, és arra gondolunk „nekem is volt hasonló, tudom miről beszélsz”.    

Láttam milyen az, amikor valaki akarja változást, és nem lehetett erőltetni, mert inkább szült a másikban ellenállást és bezárkózást. És láttam, milyen az, amikor a sebezhetőségét megmutatva a másik is megengedhette magának a bizonytalanságai feltárását és sokkal hamarabb megszületett az együttműködés.

A sikeresség is az a téma, amit nem lehet erőltetni, csak kész lenni rá. Mi az amit most fontos megélnünk és mi visz a kiteljesedettebb és sikeresebb élet felé?

Ehhez a folyamathoz, hogy végig kísérjem rajta az embereket nagyon sok türelem és figyelem fontos, valamint biztonságos közeg, hogy megnyílhassanak.

Fantasztikus élmény volt, hogy akár azonnal is megnyilvánult a változás, amikor a szünetben felhívták a párjukat és hihetetlenül  másként viselkedtek, beszéltek, „értették egymást”.

Az energiák, a megértés, az információk és az új választások nagyon tudnak működni, ez nem is vitás.

A lényeg, hogy használjuk az életünkben,

Hatala Ágnes – Egyediség fejlesztő

onfejlesztonaplo.hu

tobbmintcoaching.hu

Még szintén kedvelheted...